Eileen voltam [antikvár]

Részlet a műből: 1964 Külsőre az a fajta lány voltam, akit leginkább a városi buszokon lát az ember, mondjuk, egy növényekről vagy földrajzról szóló, vászonkötésű könyvtári könyvvel a kezében, világosbarna haján esetleg hajhálóval. Akár nővértanoncnak vagy gépírónőnek is nézhettek volna: nyugtalan kezek, doboló lábfej, szájharapdálás Egyszóval nem volt bennem semmi különös. Könnyűszerrel fel tudom idézni ezt a lányt, önmagam furcsa és fiatal, szürke kisegér verzióját, ahogy jellegtelen bőrtáskáját szorongatja, vagy egy kis zacskóból földimogyorót eszik, minden egyes szemet megforgatva kesztyűs kezében, miközben beszippantott pofazacskóval, gondterhelten bámul kifelé a jármű ablakán. A reggeli napfény megvilágította arcomon a finom pihéket, amelyeket sápatag bőrömhöz képest túl rózsaszín árnyalatú kőpúderrel próbáltam elfedni. Sovány voltam és szögletes, a mozdulataim darabosak és tétovák, a tartásom merev. Arcom talajának felszínét pattanások puha és göröngyös hegei borították, a rideg és halálos New England-i külső alatt rejtőző élvezet vagy őrület legkisebb jelét is eltakarva. Ha szemüveget viseltem volna, akár intelligensnek is tűnhettem volna, de túlságosan türelmetlen voltam ahhoz, hogy valóban az legyek. Olyasvalakinek látszottam, aki élvezetét leli a zárt helyiségek rezdületlenségében, vigaszt merít a tompa csendből, miközben a tekintete megfontoltan végiggördül egy újság lapjain, a falakon, a nehéz függönyön, és a gondola- 5