Elfeledett lány [antikvár]

1982. április 17. Emily Vaughn belenézett a tükörbe, és összeráncolta a szemöldökét. A ruha ugyanolyan szép volt, mint az üzletben. A testével volt a gond. Forgolódni kezdett, abban a reményben, hogy talán bizonyos szögből nem úgy néz ki, mint egy partra vetett bálna. - Nem kellene annyi csokis kekszet enned, Rose - jegyezte meg a sarokból a nagyi. Emily vett egy mély lélegzetet, hogy összeszedje magát. Rose a nagymamája húga volt, aki tüdőbajban halt meg a nagy gazdasági világválság idején, és Emily az ő tiszteletére kapta a második keresztnevét. Hasára szorította a kezét, és a nagymamája felé fordult. - Szerintem nem a csokis keksz a hibás, nagyi. - Biztos vagy benne? - kérdezte mosolyogva az idős asszony. - Azt reméltem, hogy nekem is adsz belőle egy kicsit. Emily vetett egy utolsó, csalódott pillantást a tükörbe, azután mosolyt erőltetett az arcára, és furcsa pózban letérdelt a nagymamája hintaszéke elé. Az idős asszony egy gyerekméretű kardigánt kötött, és az ujjai úgy bujkáltak a ráncolt gallér alatt és fölöjtt, mint az apró énekesmadarak. Viktoriánus