Emésztő bűntudat [antikvár]

1. fejezet Rodd legalább harmadszor és legalább öt perce mosta, sikálta a kezét a mosdóban, pedig még dél sem volt. Azt hitte, nem bírja ki a tárgyalássorozat végéig a piszkosság érzetét. Jobb tenyerében egyre gyakrabban jelenik meg az a csuszamlós, ragadós mocskosság, amelyről képtelen elhinni, hogy nem látják, csak ő érzi. A vér színe piros, kimoshatatlanul foltot hagy, de az ő keze látszatra tiszta, ő sem látja mocskosnak, csak érzi, és ez a rosszabb. Amikor az üzletfelekkel - a szerződést megpecsételvén - kezet fog, attól fél: undorral lökik el maguktól a parolát, mihelyt tenyerük összesimul, mert megérzik azt az izzadsághoz nem hasonlítható, nyirkos-csuszamlós ragadósságot, amiről ő, lassan fél éve már, képtelen megfeledkezni. Meddig lehet ezt bírni? Huszonnyolc éves, sokak szerint az isten jókedvében teremtette, olyan szemrevaló, igazi férfi, az iskoláit könnyedén vette, vállalkozása - ha kölcsönnel indult is - hamar gyümölcsözővé vált, és egyre terjeszkedik. A nőkre nem sok időt kellett fordítania, csupán learatni a külalakjával szerzett babérokat a neki tetsző, elbájolt hölgyek körében. Nem bocsátkozott mélyebb kapcsolatba, de amikor együtt volt valakivel, megadta a módját, hogy mindketten a lehető legjobbat hozhassák ki egymásból. Tudott gyengéd lenni, bókolni és kellemes meglepetést okozni. Jó érzéke volt az ajándékozáshoz. Nem mindenki várta el tőle a tárgyi bizonyítékot az éppen érvényben lévő érzelmére, sokuknak jobban esett a szép szó, az udvarlás, amiben majdnem valamennyi nő hiányt szenved, legyen dúsgazdag vagy