Ez fájni fog [antikvár]

Hasadás A galéria akkora, mint egy gimnáziumi tornaterem. Mennyezete boltíves, a falak fehérek, kettőn moziképernyő látható. A félhomályos terem szélén tucatnyi látogató áll, némelyek a falnak támaszkodnak. Halk morajlás tölti be a teret, míg a nézők várakoznak. A terem közepén egy szék és egy asztal áll. Az asztalon orvosi tálca hever, rajta kesztyű, géz és kerti metszőolló. Az üres széket egy reflektor világítja meg. Egy görbe orrú operatőr aktatáskányi kamerával a vállán várakozik. Nyílik egy ajtó. Amikor a művész belép, a halk morajlásnak vége szakad. A nő a terem közepére libben. Az operatőr a vonásaira fókuszál. A két moziképernyőt kitölti az arca: sűrű szempilla, hosszú nyak, acélos tekintet. Nem ez az első előadása, és messze nem az utolsó. Felhúzza a gumikesztyűt, és egyenesen a kamerába néz. - A félelem nem valódi - mondja csak akkor, ha mi valóssá tesszük. Leül. Kézbe veszi a metszőollót. Kinyújtja a nyelvét. Belevág. Levegő után kap, de nem sikolt fel. A kamera mindent vesz. A közönség a kettévágott nyelvet láthatja a képernyőn. Valaki elájul. Mások sírva fakadnak. A művész nincs köztük. Ö nyugodt marad. Szájából ömlik a vér.