Feketefehér [antikvár]

Táblái kissé kopottasak, karcosak.
"...-Én elpusztíthatatlan vagyok. - Olyan önhitt, tetszelgő gőggel mondta ezt, hogy Olivia a torkába érezte a mondat démoni erejét. Lesütötte a szemét a férfi egzaltált tekintete elől. - Vigyázzon! Az ilyen ígéret mindig hitegetés. Nem izgat se ég, se pokol! Nem vagyok babonás fajta... Ismertem a halált. - Azt elhiszem. - Én is meghalhatok... de akkor is léteznék tovább. - Ha nincs menny, se pokol, akkor hogyan? - Mint a gyűlölet. A pusztulás. A bosszú. Sokan lennének, akik megfizethetnének értem... Egyek vagyunk mind, szar kis senkik, az életünk minden kincsünk. Legyőzhetetlenek, elpusztíthatatlanok, mint a halál. - Olivia csak nézte a kolumbiait. Kíméletlen gőg volt benne, de rejtőzött ott sok keserűség is. - Azt hiszem, Miguel, magát csöppet se érdekli a kokain meg a pénz. - Kell a francnak! Az erő érdekel. Katona vagyok; én vagyok a legjobb... És szabad, mint a szél!"