Go-go girl nyomoz [antikvár]

Fedlapjai és sarkai enyhén kopottasak.
Kész katasztrófa az életem. Ülök a kocsimban, az ujjaim kifehéredtek, úgy szorítom a kormányt, és csak bámulom, ahogy mossa az eső a szélvédőt. Bőrig áztam, a szoknyám széthasadt, mindkét térdemből ömlik a vér. Horzsolások borítják a karomat és a nyakamat, az arcom pedig egészen kivörösödött a sírástól. A szabad szemmel látható sérüléseken túl más dolgok is odavesztek: oda a hitem az emberiségben, valamint a fehérneműim valahol a temető és a templom parkolója között. Ezt majd később kifejtem. Pokoli ez a nap! A nevem Addison Holmes, de semmi közöm Sherlockhoz és Katie-hez. Ha Istenben volna némi irgalom, utat mutatna nekem, és véget vetne ennek az egésznek. Pontosan hat napja dolgozom a McClean Nyomozóirodának. Ez volt életem leghosszabbra nyúlt hat napja, és már az is kész szerencse volna, ha megérném a következő hatot. Most azonban szembe kell néznem egy szörnyen nyomasztó feladattal. Meg kell mondanom Kate McCleannek, a legjobb barátnőmnek és a nyomozóiroda tulajdonosának, hogy a rám bízott egyszerű felderítés helyett én ma találtam egy holttestet. Már megint. Maradtam volna inkább sztriptíztáncosnő. Mondjuk ki, Addison Holmes csapnivaló táncosnő, ezért nem is csodálkozik, amikor egy este alatt véget ér a bártáncosnői karrierje. Ráadásul ahová lép, ott bűnügybe botlik, pedig ő aztán nem akar holttesteket találni. Hogy mit akar? Hát először is az exe új barátnőjének (régi riválisának) bemosni egyet (sikerül). Aztán azt, hogy Nick, a jóképű nyomozó ne szerezzen tudomást rövidke sztriptíztáncosnői pályafutásáról. (Nem sikerül.) Jó volna még, ha megoldódna a lakásproblémája (kétséges), és ha nem kellene visszaköltöznie az anyjához (hmm…). Ezen kívül még csomó problémája van, de a barátnője munkát ad neki a nyomozóirodájában, és akár akarja, akár nem, elindul a magánnyomozói karrierje...