Gyilkos jár közöttünk [antikvár]

A kiadói borító hiányzik.
Két évtizeddel ezelőtt, előadás után, hálószobájában holtan találták a szép szőke Bellát, a bukaresti Alhambra csillagát. Rejtélyes halálát a negyvenes évek elejének egyik legnagyobb szenzációjaként tárgyalták a korabeli lapok. Valóságos sajtócsata támadt az ügy körül: "Gyilkosság vagy öngyilkosság" - találgatták a szenzációra éhes bűnügyi tudósítók. Szorgalmasan teregették ki érveiket a nyilvánosság előtt, az egyik és a másik feltevés mellett, nem kímélve némely magasabb közéleti tisztséget betöltő személyiséget sem, akik a művésznő hódolói közé tartoztak, s ennél fogva felkerültek az első öt gyanúsított listájára. A szemfüles riporterek részletesen ecsetelték a haláleset körülményeit, s "első kézből kapott értesüléseikkel" még jobban összekuszálták az amúgy is zavaros ügyet. A vizsgálatot a mesterdetektív hírében álló nyomozó, Paul Mihaileanu vezette le, mégis, a felügyelőnek legjobb igyekezete mellett sem sikerült fényt derítenie az izgalmas esetre, ami karrierjének a csődjét jelentette. Csakhamar le is vonta a maga számára a konzekvenciákat: beadta lemondását, és visszavonult a rendőrségi pályáról. Mi késztette Mihaileanut arra, hogy feladja a további nyomozást? Miért tették "ad-acta" az ügyet? Húsz év telt el: "gyilkos jár közöttünk" ma is. Az ütött-kopott bűnügyi dosszié most ott lapul Emil Bunea rendőrkapitány íróasztalán, aki újdonsült kartársnőjével, Anna Voineával, az ifjú jogásszal az elavult ügyeket tárja fel. A felügyelőségen kollégáik tréfásan a "kriminológia régészeinek" nevezik őket. Ők ketten "támasztják fel halottaikból" a rég eltemetett, de valamilyen oknál fogva nyitva hagyott bűneseteket. Feladatuk pótolni a múlt mulasztásait, korrigálni az esetleges bírósági tévedéseket, amelyeknek ártatlan emberek estek áldozatul, és elégtételt szolgáltatni mindazoknak, akiket ebből kifolyólag igazságtalanság ért. A két eszes és érző lelkű fiatal regényhős a szerző első kalandregényében, Az 1. számú bűnösben került össze a "Szarvas-ügy" kivizsgálásakor, s jelen regényben tovább szövődik a közöttük akkor fogant szerelem. Stefanescu ezúttal is bebizonyította a már első kötetében megmutatkozó író kvalitásait: a könnyed meseszövő készséget, a retroszpektív vetítéses ábrázolásban való jártasságát, érzékenységét a korfestésben és a jellemábrázolásban. A szerző néhány erős ecsetvonással, sűrítve festi meg alakjait, domborítja ki jellegzetes erkölcsi és jellembeli tulajdonságaikat, főleg a beszéltetés, a cselekedtetés síkján. Tulajdonképpen kicsoda Bella Cony, ez az életkedvelő, kora ellenére bakfisként kényeskedő asszony, akit annyira körülrajongtak hódolói. Sokan szerették, de legalább ugyanannyian gyűlölték is. A rendőrségi levéltárból előkotort dosszié témái közt bűnügy húzódik meg: "Gyilkosság vagy öngyilkosság?" Ha gyilkosság, hogyan nyeri el méltó büntetését a gyilkos? Erre próbál feleletet adni az izgalmas fordulatokban gazdag kalandregény.