Hajsza [antikvár]

Kérdés: csillapítja-e az elviselhetetlen fejfájást a gyilkolás, s mi köze mindehhez a Bloody Marynek? Válasz: A vér és a paradicsomlé színe. Amikor valakit örökös, kínzó fejfájás gyötör, s a marokszámra lenyelt fájdalomcsillapító már ideig-óráig sem hat, előbb-utóbb ölnie kell... Szűnik a fájdalom, enyhül a gyötrelem, miután brutális kegyetlenséggel vérfürdőt rendez. A helyszín egy bérelt lakás, áttetsző, csillogó műanyag fóliával bélelve. A „fájdalomcsillapítás“ után olyan a szoba, akár egy kiürült koktélospohár, amelynek alján vértócsaként gyűl össze a Bloody Mary maradéka, a falára pedig a sűrű ital maradványának vérvörös sávjai tapadnak. Csakhogy ez a pohár szobányi, s nem lehet betenni a mosogatóba... Egy-két órával később mégis minden fényesen csillog-villog, mintha mi sem történt volna. Ki lehet a titkos segítőtárs, és vajon miért támogat egy pszichopata gyilkost? A kemény, de sebezhető chicagói nyomozóra, Jacqueline „Jack“ Danielsre vár a feladat, hogy a titokzatos, megszállott és különösen brutális sorozatgyilkost és furcsa cinkosát leleplezze. „Jack“ kiváló nyomozó, zaklatott magánélete ellenére is maximális erőbedobással hajszolja a pszichopata „gyilkológépet“. Amikor a Cook Megyei Hullaházban a kelleténél több testrészt találnak, Jack abban reménykedik, hogy csak elszámoltak valamit. Tévedett, s ami még szörnyűbb, a számfölötti végtagokon az Ő bilincse díszeleg... Valakinek tervei vannak vele. Ördögi tervek, amelyekben szerepet kap minden és mindenki, ami és aki csak fontos az életében. A letehetetlenül izgalmas Hajszában a feszültség az első mondattól az utolsóig fokozódik, de szerencsére a humor sem hiányzik belőle. A könyv olyan szemléletes és pergő, mintha egy krimit néznénk a tévében. Szinte a tarkónkon érezzük a gyilkos forró leheletét.