Halálos homok [antikvár]

"A csónaktestek nagyokat csobbanva ringtak a vízen. Egzotikus vízivirágként lebegett köztünk a szőke hajcsillag, rémítőn ringva a hullámok könnyed játékában, lassan szétterülve a víz felszínén. A csillag az ő arcát hordta. Az ő szeme meredt tágra nyitva a szenátorra. Richard Roberts nem hajtotta le a fejét. Csak a szemét sütötte le, és görcsöt érzett a mellében, mintha tulajdon szívét kellene belélegeznie. Az állkapcsa kétségbeesetten őrölt, fogai csikorogtak, ajkait egymáshoz préselte. ... Ha meghallom újra a nyomozó hangját, túléltem. Olyan megbízható és nyugodt volt, mint egy orvosé. Mit mondjak neki? Nem szabad rágondolnom... - ...dőrőrszoba... - Önnel beszéltem? Lent becsapódik egy ajtó. Valaki van a házban. Lépések felfelé, letompítottak, leskelődők, alattomosak. A barokk komód a felügyelő képmását veszi fel. Hogy is hívják? A hangja nehéz, tompa: - ... aggályai saját személyével kapcsolatban...? Fuvallat valahonnan. Ajtót nyitottak, majd becsukták."