Halott kislány a jó kislány [antikvár]

üveges szemek, így mondják, ugye? Élettelen, üres, halott. Üveges szemek követték mostanában mindenhová, nem tágítottak, csak egy pillantásnyira voltak tőle. Megbújtak az elméje zugaiban, elkísérték az álmok világába. Az ő üveges szemei, amikor kihunyt belőlük az élet fénye. Fel-felvillantak a röpke pillantásokban és a legsötétebb árnyak közt, olykor még a tükörben is, a saját arcán.És most is egyenesen őt nézték. Üveges szemek, egy galambtetembe zárva, ami a bejárat előtt hevert a kocsifelhajtón. Üres és élettelen, Pip csak a saját tükörképét látta bennük, amikor letérdelt és kinyújtotta a kezét. Nem azért, hogy megérintse, csupán közelebb akart kerülni hozzá.-Kész vagy, tücsök? - szólalt meg a háta mögött az apja. Pip összerezzent, amikor a hangosan becsapódó bejárati ajtó visszhangjában egy fegyver dörrenése bujkált. Pip másik állandó társa.-I-igen - válaszolt, és feláUt, közben összeszedte magát. Lélegezz, csak lélegezz, amíg vége. - Nézd - mutatta teljesen szükségtelenül. - Egy galambtetem.Az apja lehajolt, szemügyre vette, fekete bőre ráncokba gyűrődött a szeme körül, ahogy hunyorított, makulátlan háromrészes öltönyének nadrágja pedig megfeszült a térdén. Majd