Halott lelkek [antikvár]

Részlet: Régebben azt hittem, a halál a legrosszabb dolog, ami megtörténhet az emberrel. És azt hittem, hogy az utolsó dolog, ami megtörténhet. De ha bármit is tanultam abból, hogy kaszásokkal, két lábon járó rémálmokkal és hozzám hasonló lúdvércekkel vettem körül magam, az ez: mindket-tóljen tévedtem - Mit keresel itt a becsengetés előtt? - kérdeztem, miközben becsusszantam a helyemre az elsó' órám, az algebra II. eló'tt, négy perccel kezdés eló'tt. - Ez nem az elkerülhetetlen apokalipszis egyik jele? - Ha igen, akkor így akarom végezni - sóhajtott fel Emma Marshall, miközben kibányászta tankönyvét az ölében lévó' táskájából. - Ebben a látványban gyönyörködve. Követtem a legjobb barátnó'm tekintetét az osztálj^erem elejébe, ahol Mr. Beck - akit Mr. Wesner váratlan halála után vettek fel - éppen matekpéldákat írt a fehér táblára zöld alkoholos filccel. A számai szögletesek és teljesen függőlegesek voltak; neki van a legszebb a kézírása az Eastlake összes tanára közül. De Emma tekintete nagyjából egy méterrel a betűi alatt állapodott meg, ahol az újonnan bevezetett „Lazítós Péntek" szabály által lehetó'vé tett farmer arról tanúskodott, hogy Mr. Beck sokkal elhivatottabban dolgozik a testi eró'nlétén, mint egy átlagos középiskolai tanár. - És, gondolom, a hirtelen támadt érdekló'désed a matematika iránt színtiszta intellektuális kíváncsiságból fakad, ugye?