Hasonmás [antikvár]

MINDIG is jó színésznő voltam. A titokzatos, rafinált lotyótól a bociszemű, megtestesült ártatlanságig bármit eljátszom. A biztonsági őrökkel szemben mindkettőt bevetettem, de ezúttal egyik sem jött be.Pedig közel voltam hozzá. Az áruház fotocellás ajtaja már épp kinyílt, amikor egy hatalmas kéz megragadta a vállamat. Csak tizenöt méter választott el a főúttól, mellette egy csendes utcával, ahol felszívódhattam volna a narancsszínű lombkoronák árnyékának takarásában.Egyre erősebben éreztem a szorítását.A férfi egy hátsó irodaként funkcionáló, kicsi, ablaktalan betonlyukba vezetett. Épphogy elfért benne az aktákkal zsúfolt szekrény és az íróasztal, rajta egy nyomtatóval. Az őr kivette a táskámból a zsömlét, a sajtot és az almát, és letette az asztal közepére. Próbált megszégyeníteni, de én álltam a tekintetét. Kijelentette, hogy addig nem mehetek sehova, amíg nem igazolom magam. Szerencsére nem volt nálam a pénztárcám. Minek is lett volna, hiszen nem volt pénzem sem.Elővettem minden színészi tehetségem. Még sírtam is, miután a hízelgés nem hatott. Nem voltam a legjobb formámban, mert önkéntelenül is folyton a zsömlét bámultam. Hangosan korgott a gyomrom. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ilyen éhes.A zárt ajtók mögött is hallottam, ahogy az őr a rendőrrel beszél. Felpillantottam a falon lógó táblára az asztal felett. A heti szolgá-5