Hód és a szerelem hóhérai [antikvár]

Borítói kissé kopottasak.
– ​Nem lehetett vele bírni. Le akart vetkőzni, és engem is ruhátlanul akart látni … Engem feszélyezett a dolog, hiszen bármikor járhattak arra. Apa és lánya, gondolhatták volna. Vagy öreg szatír és a fiatal pillangó … Birkóztunk. Azazhogy fekve játszottunk. Lizett magára húzott, és akkor eszembe jutott Kolbe. Amit Kolbe mondott. Erről a viselkedésről. Várj Lizett, mondtam neki, itt van ez a spray, lehelj belőle egy kicsit. Akkor megnyugszol … Éppen csak egy cseppet spriccelt belőle a szájába, aztán eldobta. Megnyugodott. Tényleg megnyugodott. És elkezdett sírni. Úgy éreztem, azért sír, mert boldog … Gyere, mondta, gyere, gyere, a tiéd akarok lenni … Most, itt azonnal … Temesinek elcsuklott a hangja. Ivott a spriccerből. Nagy nehezen tudta csak folytatni. – Mondtam már, hogy feszélyezett a tudat, hogy bármikor megláthatnak bennünket. Lefejtettem magamról a karjait, felálltam, Lizett is felugrott, vissza akart rántani. Én nem hagytam. Tényleg úgy nézhetett ki messziről, mint dulakodás. Ha nem akarod, akkor én repülök … kiáltotta. De akkor már az orom szélén állt. Lizett! … Lizett! Késő volt. Lizett lezuhant … – Temesi hangtalanul sírt.