Horzsolások [antikvár]

ELSŐ FEJEZET Meglehetősen hűvös az éjszaka, Norris mégis verejtékben úszik. A halántékán és a fejbőrén kiütköző izzadság végigfut az arcán, és a kulcscsontja körül tócsába gyűlik. Érzi, ahogy a gyöngyöző cseppek apró patakokká egyesülve lecsorognak a karján, teljesen átáztatva az inge könyökrészét és kézelőjét. A kocsi belsejében csípős, áporodott testszag terjeng, mintha egy stadion öltözőjében kuporogna. A volán mögött ül, és vár. A motor jár, és Norris az elmúlt húsz percben megpróbálta eldönteni, jó ötlet volt-e üresben hagyni a sebváltót. Miután különböző szempontok alapján összegyííjtötte a mellette és ellene szóló érveket, valamint számba vette a lehetőségeit, összességében arra a következtetésre jutott, hogy helyesen döntött: elég kicsi az esélye, hogy valaki a környéken felfigyel a lakóövezeti utca szélén pöfögő autóra, megnézi magának, és gyanakodni kezd. Az viszont egyre valószínűbbnek tűnik, hogy villámgyorsan el kell majd húzniuk a csíkot, márpedig ez esetben értékes másodperceket veszíthetnek, ha a slusszkulccsal vagy a kézifékkel szerencsétlenkedik. Norris ugyanis meg van győződve róla, hogy a döntő pillanatban ügyetlenkedni fog, ezért még a kezét sem meri levenni a kormányról: olyan erővel szorítja, és olyan nedves a tenyere, hogy attól fél, ha akarja, sem tudja majd elengedni. Totál hozzátapadtam, gondolja. Akár észrevesznek, akár nem, örökre itt ragadtam a kocsiban. Maga sem érti igazán, hogy miért aggasztja ennyire a lebukás veszélye. A szomszédos házak egytől egyig lakatlanok. Ugyan ez sehol nincs feltüntetve - mármint szabad szemmel látható módon de ez a városrész magánterületnek számit. Csupán egyvalaki lakik az utcában. Norris a bejárathoz vezető ösvény előtt parkol. Közelebb hajol a szélvédőhöz, és ismét szemügyre veszi a házat. Az autó mögött egy keskeny, rendezett, kavicsos felhajtó ágazik el az aszfaltúttói, és széles ívben a lejtő alján lévő nagy garázsig kanyarodik. Maga a ház hatalmas, mondhatni, gigantikus méretű, ám a sziklás-hegységi szürke lucfenyők nagyrészt eltakarják a kíváncsi szemek elől: a hófehér, makulátlan deszkaburkolatot, a terebélyes sétányrózsabok-