Igék földje - A vas prófétája [antikvár]

Részlet: ELSŐ FEJEZET amelyben következtetésekre jutok, és megpróbálok hinni bennük A KORBÁCS a felügyelő kezében elevennek tűnt. Hol elszunnyadt a felügyelő izmos kaiján, melyet göndör, vöröses szőr borított, hol lustán kinyújtózott, alig érintve a kényszermunkára ítélt fegyencek vállát, hol felbőszülve lecsapott, jobbra-balra fel-felvillantva a csapó végére erősített rézdarabot. A felügyelő mindig közömbös és egykedvű arca mintha azt mondta volna: nem én csinálom, én nem bántalak benneteket, fiúk! Ezt ő, a korbács csinálja, fiúk! Ő azt csinál, amit csak akar - Na, mi van, rablógyilkosok Fellázadunk? Hangok zavaros kórusa válaszolta, hogy nem, eszünkben sincs. A felügyelő mosolyt erőltetett az arcára: - Nagyon jó, örvendeztessétek meg az öregembert Felügyelőnek valóban öregecske volt már - alighanem negyven körül járt. Ebben a munkakörben nemigen érik meg ezt az életkort - van, akit a lánccal fojtanak meg, van, akit agyontaposnak, akad, aki maga keres békésebb foglalatosságot, összekuporgatva valami kis pénzecskét. Elvégre jobb a sorban masírozni vagy az éjszakai utcákat róni az éjjeliőr ütött-kopott vértjében, mint egy-két tucat mindenre képes zsivánnyal vesződni. De ez, akin rajta ragadt a Tréfamester csúfnév, túlságosan is óvatos volt ahhoz, hogy egy nekivadult alak kezébe kerüljön, és eléggé okos, hogy ne bőszítse szükségtelenül a transzportot. Talán olyan nagy dolog eldönteni, ki a bűnös, mielőtt működésbe lépne a korbács, vagy ráordítani a szakácsra, hogy a kiutalt ellátmány el nem lopott maradékából valami ehetőt kotj^asszon?