Kardtolvajok [antikvár]

1. FEJEZET ELLOPOTT LEVELEK Hadrian alig látott a sötétben, de attól még hallotta őket -a gallyak reecsenését, az avar ropogását, a fű susogását. Sokan voltak, háromnál is többen, és egyre közeledtek. - Egyikőtök se mozduljon! - parancsolta az árnyakból jövő, zord hang. - Készek vagyunk hátba lőni benneteket, és ha menekülni próbáltok, a nyergetekből is kilövünk. - A hang gazdája még mindig az erdő sötét mélyéről szólt hozzájuk, mozdulatai épp hogy hallatszottak a csupasz ágak közt. - Csak a terheteken akarunk könnyíteni egy kicsit. Senkinek sem kell hogy bántódása essék. Tegyétek, amit mondok, és életben maradhattok! Ha ellenkeztek nem kímélünk. Hadrian érezte, ahogy a gyomra összerándul, tudván tudva, hogy ez az ő hibája. Sebtében rápillantott Royce-ra, aki sötétszürke kancáján ült mellette, arcát a csuklyája mögé rejtve. A barátja lesunyta fejét, és rosszallóan megrázta. Hadrian látatlanban is tudta, milyen lehet az arckifejezése. — Bocsánat - szabadkozott. Royce nem válaszolt, csak a fejét ingatta.