Kegyetlen [antikvár]

Részlet: Ha arra kérünk valakit, hogy mesélje el valamelyik emlékét, mondjon el egy történetet: hazudni fog. Ötéves koromban a babaház mögött összekuporodva bujkáltam. Féltem, hogy megtalál a tanítónő, ugyanakkor tudtam, előbb-utóbb bekövetkezik, s igyekeztem rá felkészülni - ez egy emlék. S íme, a történet, amivé átformáltam: az első általános iskolában töltött napomon dühös voltam anyámra, amiért vadidegenek között hagyott, egy ismeretlen helyen. Nem futhattam el, mivel jó kislány voltam - a szüleim mindig ezt mondogatták -, de ezúttal olyan hevesen álltam ellene annak, amit rám erőltettek, hogy elhatároztam, tiltakozásul - amennyire csak lehet - eltűnök Mrs. Hill látóköréből. Egy nagy babaház állt a terem egyik sarkában, és amikor senki nem figyelt, a ház és a fal közötti résbe kuporodtam. Nem tudom, meddig rejtőzködtem ott, s hallgattam az osztálytársaim zajongását és Mrs. Hillst, amint megpróbált rendet teremteni, de mégis túl sok idő telhetett el, így kezdett kínos lenni a dolog. Ekkor már sajnáltam, hogy elbújtam, de a hirtelen előbukkanás felért volna egy vallomással, és eszem ágában sem volt efféle meggondolatlanságot elkövetni. Tudtam, hogy végül úgyis rám találnak, és komoly büntetést kapok. Egyre jobban féltem, s csöndben sírdogáltam, hogy senki meg ne hallja. Közben meg arra gondoltam: Ne szólj semmit! Ne mozdulj! Még az is lehet, hogy megúszod. Amikor Mrs. Hill azt mondta a többieknek, üljenek törökülésben a szőnyegre, mert névsorolvasás lesz, pánikba estem. Különös 7