Képkockák [antikvár]

PrológusAzt hiszem, nem kizárt, hogy haldoklom.Legalábbis egy ideje mintha azt nézném, ahogy lepereg a szemem előtt az életem.A legkorábbi emlékem: tél, valamikor a nyolcvanas évek elején. Ujjatlan kesztyűcske van rajtam, bénán kötött sapka meg egy irdatlan nagy, piros kabát. Anyám a házunk mögötti pázsiton, vagyis annak hűlt helyén húz a kék műanyag szánkón. Dermedt a mosolya, és én is úgy nézek ki, mint aki jéggé fagyott. Emlékszem, mennyire fázott a kezem abban a kesztyűben. Arra is emlékszem, hogy a szánkón ülve is megéreztem minden egyes gödröcskét, bukkanót, és az is megvan, ahogy ropog a hó anyám csizmája alatt.Első napom az iskolában. Lóbálom a barna bőrtáskát, amelynek kis, műanyag ablakából névkártya kandikál ki: az van ráírva, hogy Emmeline. Az egyik tengerészkék térdzoknim lecsúszott a bokámra, és az egyik copfom egy picivel hosszabb, mint a másik.Pollyval, tizenkét éves korunkban. Aznap náluk alszom. Már pi-zsiben, arcunkon iszappakolással várjuk, hogy kipattogjon a mik-róban a popcorn. Aztán megint mi ketten, ezúttal az előszobában. Valamivel nagyobbak vagyunk, és mindjárt indulunk a halloween-bulira, ahol majd elcsattan életem első csókja. Polly sütőtöknek öltözött, én szexi cicának. Megint mi ketten, egy nyári napon: keresztbe tett lábbal, farmerben és Doc Martensben ülünk a tarlón. Aztán végzős gimisként, spagettipántos ruciban, nyakunkon szűk nyaklánccal készülődünk a sulibálra Ahogy sorjáznak az emlékek, egyszer csak szöget üt a fejembe, hogy vajon megmaradt-e tiniko-