Két idegen a vonaton [antikvár]

Bruno összecsapta a kezét. - Hű! Te jó ég, micsoda ötlet! Egymásnak gyilkolunk, érted! Én megölöm a feleségedet, te meg az apámat! A vonaton találkoztunk, és senki sem tudja, hogy ismerjük egymást! Tökéletes alibik! Kapiskálod már? A szemközti fal ritmikusan lüktetett, minha szét akarna pattanni. Gyilkosság. A szó émelyítette, elborzasztotta. Meg akart szabdulni Brunótól, ki a szobából, de valami lidérces nyomás visszatartotta. Megpróbálta összeszedni magát, kiegyenesíteni a falat, megérteni Bruno szavait, mert érezte, hogy van bennük logika valahol, akár egy megoldásra váró feladatban vagy rejtvényben. Bruno nikotinfoltos keze megrándult, és reszketett a térdén. - Megdönthetetlen alibik! - rikoltotta. - Életem legnagyobb ötlete! Nem érted? Olyankor csinálhatnám, amikor elutazol, te meg akkor, amikor én utaztam el. Guy megértette. Soha senki nem jöhetne rá.