Krízis [antikvár]

ELŐSZÓ A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének eső áztatta, vörös-arany zászlaja büszkén lobogott a Kreml fölött, a szürke égen. A fiatal százados a Vörös téren elhaladó taxi hátsó üléséről figyelte. A világ legnagyobb országának székhelye fölött lengő lobogó látványa büszkeséggel töltötte el annak ellenére, hogy Moszkvát soha nem érezte igazán az otthonának. Bár orosz volt, jó ideje Afganisztánban harcolt, ahol szovjet zászlót legfeljebb bajtársai egyenruháján látott. A taxi a tértől kétsaroknyira, egy szürkésbarna irodaépület előtt állt meg, a hatalmas GUM áruház északi oldalán. A százados kétszer is ellenőrizte a címet, rendezte a fuvart, és kiszállt az esőbe. Az épület hallja kicsi volt és dísztelen. Csupán a biztonsági őr figyelte, ahogy hóna alá kapja a sapkáját és a szűk lépcsőn felkaptat az első emeletre, a jelöletlen ajtóig. A százados megállt, kisimította uniformisa ráncait, és katonásan megigazgatta a mellkasán díszelgő, seregnyi kitüntetést. Csak ezután kopogott be az ajtón. — Vkhodi! Jöjjön! A fiatal százados belépett a szűk irodába, és becsukta maga mögött az ajtót. Sapkával a kézben az íróasztal elé lépett, és vigyázzba vágta magát. - Román Romanovics Talanov százados, szolgálatára!