Krízis [antikvár]

Előszó Mindenhol pillangók. Ragyogó napfény és pillangók. Ez az emlék jutott az eszébe. A trópusi őserdő fényfoltjai, a fák lombkoronáiban magasan fent megbúvó madarak vijjogása meg a tengernyi pillangó. Némelyik hatalmas, akkora, mint egy felnőtt férfi tenyere, ahogy smaragdkék szárnyán meg-megcsillan a beeső napsugár. Csupa mámorítóan ágról ágra rebbenő, hívogató lepke. Mintha azt üzennék, kövess minket, és te is biztonságos helyre találsz. Aznap reggel az olajtársaság vezetői és családtagjaik konvojban haladó autóikban vidáman énekelve a szokásos éves vállalati piknik helyszíne felé tartottak. Tavaly a tengerparton rendezték a bulit egyikük birtokán, nem messze Cartagenától, idén egy countryklubot választottak erre a célra, amelytől néhány méterre már a dzsungel kezdődött. A bágyatagon lecsüngő indák árnyékában felállított kecskelábú faasztalok valósággal roskadoztak a sokféle finomságtól; a felnőtteknek baseballmeccset szerveztek, a gyerekeknek egy rögtönzött erdei akadálypályát állítottak fel. Az éppen tízéves Luké Carlton mégis halálra unta magát. A kíváncsi és kalandvágyó gyerek figyelmét nem kötötték le a játékok. Morcosan és kedvetlenül nézte, ahogy a vezérigazgató felállt egy felfordított faládára. Amerikai volt, rengő tokájú nagydarab férfi, igazi társasági ember, aki szinte állandóan öblös nevetésével fűszerezte a mondanivalóját, s most egy rikító, világoszöld pólót viselt, ami alól ki-kibuggyant tekintélyes sörhasa. Akadozva, pocsék kiejtéssel fogott bele spanyol nyelvű köszöntőjébe. Luké arra gondolt, ennél ő és az osztálytársai is százszor jobban tudnak spanyolul. Luké megvárta az alkalmas pillanatot. Amikor senki sem nézett oda, bevetette magát a rengetegbe, és a pillangók nyo- '' ¦ i I 1:' it.- .'f : : ¦ M i ¦ í