Láncok [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
– ​Halálra ítélték magukat, Chisholm kapitány. Ha a szökés balul sült volna el, mindkettőjüket megölték volna. Mintha egy kirakós játék darabkája kerülne a helyére, úgy villant bele Chisholmba: az egyikünket meg is ölték. – A rohadékok! – borult el az agya. – Ők ölték meg Ricket! Engem életben hagytak, mert szükségük volt rám. Rick azonban csak hátráltatta volna őket, ezért végeztek vele. Azt hittem, baleset történt… Magamat hibáztattam, mert nem voltam ott… A parancsnok felült a székben, és közelebb hajolt. – Úgy gondolja, hogy a kanadaiak ölték meg az amerikait? – Nem hittem, hogy képesek lennének rá, de azok után, amit mondott, világos, hogy én voltam az, aki alaptalanul bízott a többiekben. Készen álltak mindkettőnket eltenni láb alól… De rám szükségük volt. Kellettem a rohadékoknak! – Való igaz, hogy Thomson hadnagy halála nem rendítette meg őket – közölte fürkésző tekintettel a parancsnok –, de tagadták, hogy közük lenne hozzá. Ugyanakkor elismerték, hogy jól jött nekik, és hogy nem ítélik el azt, akik szerintük megölte. – És ki lenne az, parancsnok? – Maga, Chisholm kapitány. Maga.