Lélekmadár [antikvár]

ELŐSZÓ A gyümölcsösben idén korán érett be a körte. A gyümölcsök töppedt teteme beszennyezte a füvet, rothadó lakomaként szolgálva a hangyáknak és a muslicáknak. A férfi a teraszról is érezte a ragacsos nedvek szagát, amely elvegyült a kert vadvirágainak émelyítően édes illatával. Szeptemberhez képest túl meleg volt, Helena imádott hortenziái kornyadoztak. Úgy szegélyezték a teraszt, mint valami díszőrség, tiszteletteljesen meghajtott fejjel, sárgásbarna szirmokat hullajtva a lemenő nap fényében. Autógumik ropogása hallatszott a ház előtti kavicsos felhajtóról. A férfi, kezében egy pohár — félig a szájához emelt — whiskyvel, mozdulatlanná dermedt. A borostyánszínű folyadék felfogta a halványuló fényt, amely visszaverődve tűzként táncolt végig a kezén. Letette a poharat anélkül, hogy beleivott volna, és lehunyta a szemét. A levegőt élettel töltötte meg a molylepkék repte és a madarak ütemes csivitelése. Megnyugtató fehérzaj. Meghitt. Békés. Mekkora hazugság.! - S-sir ! John! A férfi szeme felpattant. A fiú - Vincent, a kertészfia - remegett. Sovány, napcserzette, porlepte arcát könnyek csíkozták. Ügy kapaszkodott a teraszajtóba, mint aki arra készül, hogy a ház menedékébe szökik. Ez is hazugság. Sehol sincs menedék. - Uram, a rendőrség John üres tekintettel nézett rá, majd bólintott. A fiú visszasurrant a házba, sportcipője alatt ropogott a teraszra nyíló ablak szőnyegre szóródott üvege. John végignézett magán - fényesre suvickolt cipő, szmoking, ropogós fehér ing. Nyakkendője kilazult, a bal mandzsettája kigombolódott.