Magányos éjszaka [antikvár]

PROLÓGUS 2010. JÚLIUS 26., HÉTFŐ A kanapén feküdt, a kertet bámulta, és azon töprengett, vajon mikor lesz már végre vége ennek a napnak. A nyár volt a legrosszabb, mert ilyenkor még a szokásosnál is ki-rekesztettebbnek érezte magát. A felhőtlen kék ég, a virágok és a frissen nyírt fű illata, a meleg levegő: az élet. A kinti hőség ellenére itt bent eléggé hűvös légkör uralkodott. És magányos. Alvin Malory körülnézett: a szoba kicsi volt, és komor. Túl sok és meglehetősen kopottas bútor, agyonzsúfolt az egész. Nem olyan hely, ahol az ember jól érezhetné magát. Az emeleti szobája jobban tetszett neki, de ahhoz, hogy oda eljusson, fel kellett volna kelnie, hogy felküzdje magát a lépcsőn. Már a gondolattól is megborzongott. A fájó ízületei. A ziháló légzése. Ráadásul a lépcső keskeny volt, benne egy éles kanyarral. Gyűlölt felmenni rajta. Gyűlölt lejönni. Gyűlölt itt feküdni a nappaliban. Gyűlölte az életét. Körülötte üres alumínium- és műanyag dobozok hevertek, nagy méretű papírpoharak mellett, amelyek többsége szintén üres volt. Ma indiait rendelt. Több adag rizst és báránycurryt, csirke vindaloot, zöldségekkel töltött pitét, sült gombócokat, lepénykenyeret. És kólát. Többliternyi kólát. Mézzel, kókusszal és mandulával készült desszertet, ami sokkolóan édes volt. Őszintén szólva, desszertből több adagot is kért. Egy nagycsalád is könnyen jóllakhatott volna mindebből. El kellett pakolnia a dobozokat, mielőtt a szülei hazaérnek. Az anyja tudott róla, az apjának azonban fogalma sem volt. Az anyja később valahol kidobja majd az összes dobozt, mert a ház mellett lévő kukában az apja észrevenné őket. Alvin mindig mindent egy szemeteszsákba tömött, és a kamrába rejtette, egészen hátra, egy polc mögé. Az anyja pedig később kivitte onnan.