Monomah sapkája [antikvár]

„…Amikor ​beléptem a laboratóriumba, a felső világítás égett, csak a nagyfeszültségű áramkör sérült meg. A helyiségben olyan bűz terjengett, mint a kórházakban szokott lenni, erős hányingert kaptam. Az első, amit észrevettem: egy meztelen ember fekszik egy felborult tartályban, a feje és a karjai kilógnak, a fején egy fémből készült berendezés. A tartályból valami folyik, leginkább sűrű vérre emlékeztetett. A második egy diák, új fiú, látásból ismerem, mellette fekszik, arccal fölfelé, kezeit szétdobva. Odarohantam a tartályban fekvőhöz, kihúztam. Még meleg volt, és az egész teste síkos, alig lehetett megfogni. Megrángattam: úgy tűnt, már nem él…” – így kezdődik a regény egyik szereplőjének bírósági vallomása, majd az azután kezdődő rendőrségi nyomozás értetlenül áll a tudományos kutatóintézetben történő rejtélyes események előtt. A szovjet sci-fi író a fantasztikus irodalom egyik alaptémáját, az ember mesterséges reprodukálását dolgozza föl, mely örökké izgatta az alkotók fantáziáját. Az ezzel kapcsolatos természettudományos, erkölcsi, filozófiai veszélyek végiggondolása izgalmas szellemi kalandot ígér az olvasónak.