Opál [antikvár]

Részlet: Nem tudom, mi ébresztett fel. Az év első kemény hóviharának szele elcsitult múlt éjjel, a szobám csendes volt. Békés. Hunyorogva az oldalamra fordultam. Harmatos levél színű szempár nézett vissza rám; riasztóan ismerős szín, de fénytelen ahhoz a pillantáshoz képest, amit úgy szerettem. Dawson. Magamhoz szorítottam a takarómat, lassan felültem és kisöpörtem kócos hajamat az arcomból. Talán még mindig alszom. Elképzelni sem tudtam, miért ül Dawson - annak a fiúnak az ikerbátyja, akibe őrülten, mélyen és alighanem tényleg bolondul szerelmes voltam - az ágyam szélén. - Izé... minden rendben? - Megköszörültem a torkomat, de a hangom reszelős maradt, mintha szexi hatást akartam volna kelteni, de - a saját véleményem szerint legalábbis - csúfos kudarcot vallottam volna. Egy hét telt el azóta, hogy Mr. Michaels, anyám pszichó pasija bezárt egy ketrecbe abban a raktárban, de még mindig rekedt voltam a hosszas sikoltozástól.