Összetörve [antikvár]

PROLÓGUS abigail campano a házuk előtt leparkolt autójában ült és a nagy épületet nézte, amelyet nagyjából tíz éve építettek át. A ház hatalmas volt - túlságosan is nagy három embernek, különösen úgy, hogy egyikük, Isten segítségével, nem egészen egy éven belül főiskolára megy. Ő maga mit csinál majd akkor, amikor lánya megkezdi a saját új életét? Megint csak ketten lesznek, Abigail és Paul, mint Emma születése előtt. Már pusztán a gondolattól összeszorult a gyomra. Az autó hangszórójából Paul hangja hallatszott, ahogy visz-szatért a telefonhoz. - Figyelj, aranyom - kezdte, de az ő gondolatai már másutt jártak, ahogy a házat nézte. Mikor szűkült be ennyire az élete? A nap legfontosabb kérdései mikor váltak a másokkal, más dolgokkal való törődéssé: a szabó már elkészítette vajon Paul ingeit? Emmának lesz este röplabdaedzése? A belsőépítész megrendelte az új íróasztalt az irodába? Valakinek eszébe jutott kiengedni a kutyát, vagy ő most azzal töltheti a következő húsz percet, hogy egyliternyi pisit töröl fel a konyha padlójáról? Abigail nagyot nyelt, és összeszorult a torka. - Azt hiszem, hogy nem figyelsz rám - mondta Paul. - Hallgatlak. - Leállította az autó motorját. Kattanás hallatszott, és Paul hangja már nem az autó hangszóróiból, hanem a mobiltelefonból érkezett. Kinyitotta az ajtót, és a kulcsait bedobta a táskájába. Mobilját a füléhez nyomva megnézte 9