Ötödik csapdája [antikvár]

Részlet a könyvből:"MAI SZABADULÓS ÁLMOMBAN HATODIK JÁTSSZA A FŐSZEREPET. Egy mogadori horda választja el őt a börtöncellámtól - ebből a szempontból álmom nem túl valósághű, hiszen a mogok rendszerint nem bajlódnak azzal, hogy személyesen őrizzenek, de hát ez végül is egy álom, nem? A mog harcosok kardot rántanak, és üvöltve rontanak rám. Válaszul Hatodik hátraveti a haját, és láthatatlanná válik. Cellám rácsain keresztül végignézem, ahogy utat vág magának a mogok sűrűjében, pillanatokra elő-elővillanva a láthatatlanságból, saját fegyvereiket fordítva ellenük. Tornádóként söpör végig rajtuk, a nyomában egyre nagyobb hamufelhő. Nem telik bele sok idő, és mindnyájukkal végez. -Hú, ez király volt - mondom neki, amikor cellám ajtajához ér. Lazán elmosolyodik. -Indulhatunk? - kérdezi. És ez az a pont, amikor fel szoktam ébredni. Vagy amikor felriadok az álmodozásból. Olykor magam sem tudom, hogy alszom-e vagy ébren vagyok; amikor valakit hetekre elszigetelnek a külvilágtól, a percek álmosító egyformaságban telnek. Legalábbis azt hiszem, hogy hetek óta vagyok itt. Elég nehéz számon tartani az idő múlását egy cellában, ahol nincsenek ablakok. Az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, hogy a szökéssel kapcsolatos képek a fejemben nem valódiak, csak képzelgések. Időnként, mint ma este is, Hatodik érkezik a megmentésemre, máskor John, és van, amikor arról fantáziálok, hogy kifejlesztettem a saját tálentumaimat, aztán csak kirepülök a börtönömből, és menet közben behúzok párat a mogoknak."