San Pedro [antikvár]

A rosseb, aki megeszi, már megint pofára estem. Persze, így jár, akinek három kutyája, három macskája és lelke van. Jókora. Ezért tudok hihetetlenül rózsaszín álmokban lebegni, ahol a herceg kérges tenyerű, ám arany szívű, és természetesen pont egy olyan nőre vágyik, akinek három kutyája és három macskája, valamint lelke van. És miközben lebegek, néhány kiló érett őszibarackként toccsanok bele a valóságba, amit pillanatnyilag egy vadász képvisel. Valószínűleg kérges tenyérrel, ám kérges szívvel is. A kutyákkal van baja. Nem mintha azok öldösnék a vadakat, de a törvény az törvény. A kutya póráz nélküli látványa negatív hatást gyakorol a fácánok pszichéjére. Néhány perces vetélkedő következik. Melyikünk bírja túlszárnyalni a másikat jelzős szerkezetekkel valamint hangerővel. A végeredmény mindkettőnket elképeszt. A nyertes a vadász. Övé a végszó. Miszerint én egy költözködő, agresszív és garázda nőszemély vagyok. Hál' istennek, azért a kocsi ajtaja nem sérült meg, mikor őuraságát a végszó előtt hozzácsapkodtam. Azt persze nem vette bele a jellemzésembe, hogy egy bombázó vagyok. Nehéz bombázó, az igaz, de bombázó. Nagy, zöld szemekkel rendelkezem, és néhány kiló súlyfölösleggel. Jut eszembe! Van egy ingóm is. (Ingatlanom nem annyira) Egy kis Fiat. Ő Bobby névre hallgat (ha működik), hiszen aranyszőke, mint Robert Redford. Ha nem működik, egyszerűen dögnek szólítom. A vezetési technikám egy ideig együtt bővült a szókincsemmel. Később az utóbbi túlszárnyalta az előbbit. Az összegzés tehát az, hogy fantáziadús vagyok, érzékeny és harmincéves. Mint a halak általában, az életkortól függetlenül. Ennyit magamról, egyelőre.