SF. Galaxis 2. [antikvár]

JobMgxTiborFEJLODESÉrdekes kettősség él az emberben. Egyrészt az ősi ösztönök munkálkodnak, mindentől tartunk, ami idegen, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy végül az idegenség megismerése, a kíváncsiság visz minket tovább a fejlődés útján.Az ősember sok mindentől rettegett. Rettegett a tűztől, rettegett más törzsektől, ezért ha jobbnak látta, menekülőre fogta, és ha mást nem tehetett, akkor kiállt ellene, és megpróbálta elpusztítani. Ám a közösségben mindig volt egy-egy kíváncsi egyed, aki szerette volna megismerni a számára idegent, megszelídíteni, megvizsgálni, hogy a rettegésen túl mit lehet kihozni a kapcsolatukból, az általa előidézett helyzetből. Az ember így kezdte el használni a tűzet, így kezdte el megismerni a környezetét, így kezdett el kereskedni másokkal, vagy adta át ismereteit egy másik törzs tagjainak, hogy egymás okításával, a tudás megosztásával közösen léphessenek a fejlődés útjára.Ugyanakkor a mai kor emberében is él az ősi rettegés. Félünk az ismeretlentől, tartunk a robotoktól, tartunk az új technológiák térnyerésétől, tartunk az elfogadott normán kívül élő társainktól, de még a beültetett, orvosi, okos implantátumokra is idegenkedve nézünk.És lehet, hogy nem alaptalanul, hiszen biztosra nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Mégis tanulnunk kell az ősember és a tűz példájából: amíg meg sem próbáljuk ismerni az újat, az idegent, és beépíteni hétköznapi életünkbe, a hasznunkra fordítani, hanem csak a menekülést és a támadást választjuk, hagyjuk, hogy a bennünk élő ősi ösztön a rettegésbe taszítva diadalmaskodjon felettünk, akkor megtorpan a fejlődés, elbukik a tudomány és a félelmeink megkeserítik a jövőképünket.Érdemes olvasnunk, beszélgetnünk, informálódnunk, megismerni mások elképzeléseit az eljövendő világról és embertársaink véleményéből tanulnunk, hogy ne az ősi rettegés uraljon minket, hanem a fejlődés iránti elkötelezettség.