Sötét zóna [antikvár]

1. JANE HAWK FELÉBREDT a hűvös sötétségben, és pár pillanatig arra sem emlékezett, hol hajtotta álomra a fejét, csak arra, hogy, mint mindig, franciaágyban aludt, és a pisztolya az alatt a párna alatt van, amelyen a társa feje nyugodott volna, ha nem egyedül utazik. A dízelmotor hangja és tizennyolc gumiabroncs csikorgása az aszfalton eszébe juttatta, hogy egy motelban talált szállást, az autópálya mellett, és hétfő van. Az ébresztőóra halványzöld számainak derengése adta tudtára azt a rossz, de nem meglepő hírt, hogy hajnali 4:15 van, vagyis túl korán ahhoz, hogy nyolc óra pihenést tudhasson maga mögött, azonban túl késő ahhoz, hogy a visz-szaalvásban reménykedhessen. Egy darabig csak feküdt az ágyban, és arra gondolt, amit elveszített. Korábban megfogadta, hogy nem fog a múlton rágódni. Most már kevesebb időt töltött ezzel, mint régebben, amit akár előrelépésnek is tekinthetett volna, ha a közelmúltban nem arrafelé kezdtek volna terelődni a gondolatai, amit még elveszíthet. Bevitte az aznapi váltás ruháját és a pisztolyát a fürdőszobába. Becsukta az ajtót, majd kitámasztotta azzal az egyenes hátú székkel, amelyet a hálóból cipelt oda, miután előző este elfoglalta a szobáját. A motelban annyira felszínesen takarítottak, hogy a csap feletti sarokban egy tenyérnyinél is nagyobb pókháló átlói és spiráljai feszültek. Amikor Jane este tizenegykor lefeküdt, egy molylepke vergődött a pók csapdájában. Az éjszaka elmúltával csak egy molylepkehüvely maradt belőle üres, áttetsző testtel, hímportól megfosztott szárnyakkal.