Szeress mindörökké! [antikvár]

- Lachlan, van-e még benned élet, pajtás? Nos, ez erősen kétséges. Sőt, ebben a pillanatban nem is túl kívánatos. Bár a sebe nem annyira fájdalmas, mint inkább bosszantó volt, Lachlan MacGregor csak hevert ott elnyúlva, s miközben vérét beitta a föld, rá kellett ébrednie arra, hogy nem ő maga, hanem inkább csak a büszkesége szenvedett gyilkos csapást. Elég baj az, hogy a MacGregor-klán laird)e odáig süllyedt, hogy közönséges haramiaként él. De hogy közben annyira ostoba legyen, hogy még meg is sebesül - Lachlan? - hangzott el újra a kérdés saját klánjának egyik tagjától. - Az áldóját, ha nem vagyok holt, akkor annak kellene lennem! Úgyhogy nem kell azon törnöd a fejed, hogyan viszed majd haza a testem eltemetni, Ranald. Hagyd csak itt megrothadni, ahogy azt meg is érdemli. - Hát nem megmondtam, Ranald, hogy ne aggódj? - nevetett fel halkan a másik oldalán Gilleonan MacGregor. - Holmi nyavalyás kis angol pisztolygolyónál több kell ahhoz, hogy leterítse ezt a böhöm testet.