Téboly [antikvár]

A védőfóliája enyhén felhólyagosodott.
Már hajnali órára járhatott az idő, amikor hirtelen kitárult a pihenőszoba ajtaja. - Doktornő! Kérem, jöjjön gyorsan! - robbant be Susan nővér. Az arca kétségbeesést és rémületet tükrözött. - Mi történet? - ugrott le az ágyról a doktornő. - A fiatalember a 114-es kórteremben... - Mi van vele? - kérdezete idegesen a doktornő. - Meghalt...azt hiszem - nyögte ki nagy nehezen a nővér. - Micsoda? Miket hordasz itt össze? - kapkodta fel az asztalról a vizsgálathoz szükséges eszközeit, majd futva kirohant a folyosóra. Szinte berobbant az ajtón. Az ágyon kitágult szemekkel, sápadtan feküdt az alig tizenkilenc éves fiatalember. Az infúzió szépen csepegett a karjába. - Hívd az újraélesztőket, azonnal hozzák ide a készüléket! - kiáltott rá a mellette toporgó lányra. - Itt van a zsebemben a személyhívó, hívd a 37-et! A nővér remegő hangon beszélt, miközben a doktornő nyílt szívmasszázst alkalmazott. Magában arra gondolt, hogy vajon mennyi idő telhetett el a szív megállása óta, Félt, hogy négy percnél hosszabb...