Tíz perc késés [antikvár]

Részlet a kötetből: Dühödt emberek rohangáltak a sínek között. Családatyák vetették magukat az ádáz küzdelembe, síró gyermekeiket hurcoló elcsigázott anyákat rángattak maguk után a túlzsúfolt vagonok ajtajához, átgázolva mindenen és mindenkin. Jaj volt azoknak, akik lemaradtak. Bőröndök pattantak fel, tömött hátizsákokat sodort magával a reménytelenül hullámzó tömeg. Ha jobban megnézzük az emberek arcát, érzések furcsa keverékét fedezhetjük fel majd' mindenkién: elszántság és beletörődés, kíméletlenség és szolidaritás paradox együttesét. Van azonban közös ismertetőjegyük is, a mindegyiken fel-felragyogó remény: talán-talán sikerül ép bőrrel kijutni a városból. Hiába lett volna minden intő szó, eredménytelen lett volna a nyers erőszak, a megfontolt ember ugyanúgy a hisztéria áldozata lett, mint a hebehurgya törtető. Itt már mindenki tehetetlen, az őrjöngés elnyel, és kissé el is bágyaszt - de hiába, nyár van, és nyaralni kell. Ha a fene fenét eszik is - ez van az arcokra írva -, akkor is elutazunk, akkor is jól fogjuk érezni magunkat. Az ádáz ökölharcból csak ketten vontuk ki magunkat, szerényen elvonulva a virslisbódé, pontosabban a Hot-dog shop mögé. Egy feltűnően csinos leányzó - átlátszó ruhája jelezte, hogy mentes az irigység bűnétől -, s egy nem kevésbé feltűnően intellektuális arcú fiatalember - gondolom rájöttek -, szerénységem, Krisztián György.