Torzó [antikvár]

Részlet: "Bár még csak május elejét mutatta a naptár, a tenger felől fújó, hínárillatú szél meglepően kellemes volt. A lágy hullámokon villódzó napsugarak azt az érzetet keltették, hogy beköszöntött a nyár. Ez is egyike volt azoknak a csodás napoknak, amelyek tavasszal örvendeztetik meg az embert, majd ahogy jönnek, úgy el is tűnnek a semmiben. A nő egyedül sétált a fekete labradorral a parton. A kutya éppen azon mesterkedett, hogy felbosszantson egy vijjogó sirályt, de a madár csupán néhány méterre emelkedett a víz felszíne fölé, majd ismét leszállt. Végül az eb belefáradt a hiábavaló küzdelembe. Figyelmét inkább a vízparton talált faágra irányított. Az ág egy méternél is hosszabb lehetett, és a labrador nehezen egyensúlyozta a pofájában, de azért megindult vele a gazdája felé. Amikor odaért, könyörgő pillantással letette a nő lába elé a fadarabot, amelyet fehérre szívott ki a sós tengervíz és a napsütés."