Tudnom kell [antikvár]

Az ikrek szobájának ajtajában állok, nézem, ahogy békésen és ártatlanul alszanak a kiságy vékony, függőleges rúdjai mögött, melyek a börtönrácsokra emlékeztetnek. Az éjjeli lámpa narancsszínű, bársonyos ragyogással árasztja el a szobát. Bútorok teszik zsúfolttá ezt a kis helyiséget, sokkal több van belőlük, mint amennyit a szoba mérete megengedne. Áll benne két kiságy, az egyik régi, a másik új. Egy pelenkázó, mellette kibontatlan pelenkahegyek. A könyvespolc, melyet Matt-tel mi magunk szereltünk össze évekkel ezelőtt. A polcai mostanra roskadoznak, elgörbültek a könyvek súlya alatt, melyeknek a mondatait már kívülről fújom a két nagyobb gyerek miatt. Megfogadtam, hogy gyakrabban olvasok belőlük az ikreknek is, de egyszerűen nincs rá időm. Hallom Matt lépteit a lépcső felől, mire az ujjaim szorosabban kulcsolódnak rá a pendrive-ra. Mintha képes lennék eltüntetni egy erős szorítással. Mintha azzal minden ugyanolyan lehetne, amilyen volt, s az elmúlt két napot ki lehetne törölni, hogy ne legyen több egy rossz álomnál. De nem lehet: itt van könyörtelenül, kézzelfoghatóan, valóságosan. Mint mindig, most is nyikorognak a folyosó padlódeszkái. Nem fordulok meg. Matt elég közel áll meg mögöttem ahhoz, hogy érezzem a szappanja és a samponja illatát, az ő illatát, mely valahogy mindig