Vacsora a vámpírral [antikvár]

Részlet:VIOLETA Trafalgar tér éjjel egykor valószínűleg nem a legalkalmasabb hely az ácsorgásra. Amennyiben viszont egyedül vagyunk, úgy nincs az éjszakának olyan szakasza, amelyben jó helynek számítana.A Nelson-emlékoszlop hatalmas árnyékot vetett a Trafalgar térre - libabőrös lettem, ahogy megcsapott az épületek között utat találó, hűvös, július éji szellő. LJjra megborzongtam, és szorosabban összehúztam magamon a kabátot. Kezdtem komolyan megbánni, hogy egy alig valamit takaró fekete ruhát vettem fel - de ha egyszer ezt a darabot választottam ki magamnak estére. Hogy micsoda áldozatot nem vállal az ember egy kis szórakozásért.Ijedtemben majdnem ugrottam egyet, amikor egy galamb surrogva leereszkedett a lábam mellé. A néptelen utcákat fürkésztem, hátha feltűnnek a barátaim. Na, ennyit arról, hogy csak bekapunk egy falatot". A szusibár gyalog kétpercnyire sem volt - ők meg már vagy húsz perce leléptek. Szememet forgattam a gondolatra, hogy mostanra valószínűleg ott kotorászik valami pasi a barátnőim bugyijában. Remek. Miért is törődnének szegény kis Violet Lee-vel?Elindultam a padok irányába, melyek fölé komor ernyőként borult a fák ritkás lombkoronája. Felsóhajtottam, alaposan megdörzsölgettem mindkét térdemet, hogy élénkítsem a vérkeringésemet, és keservesen megbántam azt a döntésemet, hogy bevárom a barátaimat.Egy utolsó pillantást vetettem az üres térre, majd előkaptam a telefonomat, és megnyomtam a gyorstárcsázó gombot. Hallgattam, hogy kicsöng, aztán bekapcsolt a hangposta.- Hahó, itt Ruby. Most nem tudom felvenni, úgyhogy hagyj üzenetet a sípszó után. Csóközön!