Vádalku [antikvár]

MÁRCIUS 17-E, KEDD 19:58 Azt hittem, mindenki meghalt. Tévedtem. A Harland és Sinton ügyvédi iroda a Lightner irodaház harminchetedik emeletét foglalta el. Ez a nap huszonnégy órájában működő, híres ügyvédi társaság az egyik legnagyobb New Yorkban. Normális esetben a lámpák itt éjjel-nappal égnek, de a behatolók két perccel ezelőtt, vagy talán még régebben lekapcsolták az áramot. Fájt a hátam, a számban vér íze keveredett a szőnyegen koppanó, üres töltényhüvelyekből belélegzett savanykás, égett szaggal. A dagadt telihold fényében a kígyózó füstcsíkok kísértetiesen lebegtek a levegőben, de ahogy néztem őket, már szerte is foszlottak. Bal fülem mintha vízzel telt volna meg, de tudtam, hogy csak a lövések hangja tompította el a hallásomat. Jobb kezemben egy üres, szolgálati Glock 19-est tartottam. Utolsó tölténye a lábam előtt heverő hullában landolt. A halott férfi lába a mellette heverő hulla hasán keresztbe vetve feküdt, és ahogy néztem, belém hasított egy furcsa felismerés: a tárgyalóterem padlóján fekvő holttestek mintha mind egymás felé nyúltak volna, mintha mind meg akarták volna érinteni egymást. De nem szemléltem meg őket külön-külön. Képtelen voltam ránézni a halott arcokra. Szaggatottan kapkodtam a levegőt, és minden egyes lélegzetvétel nehezemre esett a mellkasomat szorongató heves