Bővebb ismertető
OROSZ TÉL, A RÉGMÚLT IDŐKBEN
Helvita-kastély, a vámpírok Hordájának bástyája - Miféle új megaláztatást hoz eme nap? - kérdezte Merész Ivana a fiát, Lothaire-t, ahogy az őrök a Stefanovics néven ismert vámpírhoz kísérték őket - aki a Vámpírhorda királya volt.
És Lothaire apja.
Habár csupán kilencéves volt, Lothaire tudta, hogy anyja hangszínébe némi nyughatatlanság vegyült.
- És téged miért ébresztenek fel? - kérdezte az anyja tőle, mintha Lothaire meg tudná magyarázni apja szeszélyes döntéseit.
A porkolábok pontban délben érkeztek meg, jóval Lothaire alvásideje után.
- Nem tudom, anyám - mormolta Lothaire, miközben megigazította ruházatát. Csak néhány másodperce volt felöltözni.
- Kezdek belefáradni abba, hogy így bánnak velünk. Egy napon túlfeszíti nálam a húrt és aztán bánhatja!
Lothaire egyszer kihallgatta, ahogy az anyja panaszkodott nagybátyjának, Fjodor bácsinak a király „tirádáiról és enyelgései-ről, egyre bizarrabb viselkedéséről". Ivana suttogva azt is bevallotta, hogy „a fivéredre pazaroltam a szerelmemet, a birodalmában nem vagyok más, mint egy ringyó, akivel helytelenül bánnak, pedig én voltam Dákföld trónörököse."
Fjodor próbálta vigasztalni Ivanát, de az asszony így szólt:
- Tudtam, hogy csak annyi időm van vele, amíg a szíve utolsót nem dobban. Most már megkérdőjelezem, hogy van-e egyáltalán szíve.
Ma az anyja jégkék szemében veszélyes fény lobogott. En ennél jobbra születtem. A válla köré vetett szőrme minden egyes lépésé-
11