Védtelenül [antikvár]

l. fejezet A Logan reptérről a Boston belvárosába vezető leggyorsabb út a másfél kilométer hosszú Sumner alagúton át vezet. A hely sötét, nyirkos, alacsony mennyezetű, és úgy néz ki, mintha száz éve épült volna, ami nem is áll messze a valóságtól. Április 24-én, pénteken, egy meleg tavaszi estén a Bostoni Egyetem egyik elsőéves hallgatójának az autójából épp az alagút közepén fogyott ki a benzin, így a csúcsforgalom egyetlen sávban vánszorgott a szokásos kettő helyett. Kate Priddy még soha nem járt Bostonban, így fogalma sem volt arról, hogy egy alagútban köt majd ki a bostoni kikötő alatt, és pánikolni kezdett a dugóban veszteglő taxi hátsó ülésén. Nem ez volt az első pánikrohama - aznap sem. Reggel már leküzdött egyet, amikor kilépett a londoni Belsize Parkban lévő lakásából a hűvös hajnalba, és hirtelen úgy érezte, hogy a lakáscsere egész gondolata a valaha megfogant legrosszabb ötlet volt, amibe belement. De elkezdte a légzőgyakorlatait, ismételgette a mantráját, miközben azt mondogatta magának, hogy már túl késő kihátrálni a dologból. A másodfokú unokatestvére, akivel még sosem találkozott, már a Bostonból Londonba tartó éjszakai járaton ült. Ő költözik majd a lakásába hat hónapra, amíg Kate a férfi Bea-con Hill-i otthonát veszi birtokba. A sötét alagútban veszteglő taxiban átélt roham azonban sokkal rosszabb volt bármelyiknél, amelyik mostanában rátört. A végtelen járat csillogó falai összehajoltak fölötte; mintha egy óriáskígyó egyre szűkülő testében rekedt volna, és Kate érezte, hogy a gyomra összeszorul, a szája pedig kiszárad. A taxi előrébb araszolt. A hátsó ülés testszagtól és valamilyen virágillatú autóillatosítótól bűzlött. Kate a legszívesebben letekerte