Vérdíj [antikvár]

Egy asszony karjában vitte féléves gyerekét. Közelről lőtték fejbe. A kisgyerek a földre esett, s négykézláb mászni kezdett. Az egyik csetnik – ezer közül megismerném máig – puskacsőre szúrta a gyereket, és félredobta, mint egy szatyrot. A puskacső tompa tárgy. Nem szúr, csak szakít. *** Észrevettük, ahogy egy csetnik lopakodik a bunker felé, géppisztollyal. Gondolt a jövőre, olyan típus volt, behajított maga előtt egy gránátot. Átszaladtunk, és kétoldalról karon fogtuk. – Usztasák vagytok? – kérdezte. – Nem, mi horvát harcosok vagyunk. – Akkor elbasztam – mondta. – Csónak Mátyás vagyok Becskerekről. Munkanélküli voltam, gondoltam, elmegyek önkéntesnek. – Én is vajdasági magyar vagyok – válaszoltam neki magyarul. – Ott nőttem fel Becskereken, a piacon. Oda jártam anyámmal almát árulni. – Akkor tegyél valamit az érdekemben. Semmit sem tettem az érdekében…