A zöld ember [antikvár]

Részlet a könyvből: "Nincs az emberi kultúrában rejtelmesebb, két arcúbb jelenség, mint a Zöld Ember-szimbólum. Ezért tíz évvel ezelőtt egy folyóirat - mint a legkisebb királyfi - elhatározta, hogy megkeresi, megismeri és fölmutatja a Zöld Embert. Elindult, hamuban sült száraz ideológiákon átrágva magát - őszinte, kamaszos lendülettel és vágyakkal, és keresi immár harminc stáción keresztül ezt a különös figurát. Ezt a gótikus katedrálisokon a kőből előburjánzó arcot. Azt az alakot, akiről Graves, a költő nemes szabadkőműves miszticizmussal beszélt. Őt, aki együtt száguld a széllel, együtt lélegzik az összes növénnyel, feltámad az életerővel, ég a vággyal, együtt ragyog a Nappal, együtt úszik a lazaccal, beszél a tölgyfa által. Ő a szerelem méze, ő fizet az örömünkért. Megőrzi a titkot, azt is, hogy miért született a sötétből. A Zöld Ember keresésére először a legegyszerűbb ösvényen indultunk el, azon, amin a hetvenes évek ökológiai mozgalmai is jártak. Magától adódott a természetvédelem, a környezetvédelem tétele. És hogy leváltsuk a ránk erőltetett mű örömök jelszavait, az éljen a nagy októberi... helyett Nagy Lászlóval, a fafaragó költővel együtt hirdettük, hogy éljenek a fák. Nem feledhetjük, hogy különböző kultúrák tisztelték az élet szimbólumaként, a megújulás képleteként a fát. Tudtuk, újra meg kell keresnünk minden régi gyümölcsfajtát. Műanyag-korban ismét meg kell tanulnunk fát faragni. Legalább egy sétabotot, amelyikre régi írásunkkal rárójuk új szövetségünk szavait."