Marx és az 1848-as magyar forradalom [antikvár]

Előszó: Az alábbi tanulmányt hét esztendővel ezelőtt írtam, olyan viszonyok között, melyekben az elméleti munka inkább kényszerű időtöltés volt, mint önkéntes elhatározás. Marx halálának ötvenedik évfordulójára íródott, de sajnos befejezetlen maradt. A munka külső körülményei olyanok voltak, hogy az 1848/49-es magyar forradalom egész irodalmi anyagában való elmélyedés lehetetlen volt. A tanulmány mégsem pusztán a részben kedvező, részben kedvezőtlen külső körülményeknek köszönheti megszületését. A 48/49-es magyar forradalom tanulmányozására mélyebb okok késztettek. A magyarországi kommunista mozgalom akkori fejlődési szakaszában a párt ideológiájának kialakítására nagyfontosságú volt Szabó Ervin 1848-ról szóló nézeteinek komoly megbírálása és megcáfolása. A pártban az utolsó évtizedben mindig újból felmerült a kérdés, hogy az a társadalmi átalakulás, mely Magyarországon a történelem napirendjén van, milyen jellegű lesz: szocialista-e vagy polgári demokratikus? Egy pártban, mely 1919-ben szocialista forradalomban vett részt, természetesen nagy szerepet kellett játszania ennek a kérdésnek. Egyes szociáldemokrata vezetők felfogása szerint az 1919-es proletárforradalomnak fő hibája az volt, hogy: volt, hogy győzött. Garami Ernő indokolta összefüggőbben e felfogást: Magyarországon a forradalomnak nem a kapitalizmust, hanem a feudalizmust kell megsemmisítenie, vezető ereje nem a munkásosztály, hanem a burzsoázia. Magyarország még nem esett át a polgári átalakuláson. Garami nézetei elleni harcban bukkantunk rá Szabó Ervin 1848-ról szóló felfogására. Szabó Ervin minden hibájával és fogyatékosságával végső soron pozitív alakja a magyar forradalmi gondolat és a magyar munkásmozgalom fejlődésének. Az opportunizmus elleni harcnak, a forradalmi szocialista ellenzéknek, az 1914-18-as imperialista háború elleni forradalmi küzdelemnek egy egész nemzedéke került ki az ő keze alól. És mégis: elméleti munkásságában mély és alapvető tévedések vannak.