Bővebb ismertető
Lapélek kissé foltosak.
"Sokan írtak már az emberiség játékos kedvéről, éspedig mindenkor a legokosabbak. Az ember egyre csak töri a fejét, honnan e játék iránti rejtélyes, egyszersmind boldogító vonzalma... A játék az ember teremtménye, mely teremtője örömére hivatott szolgálni egy olyan országban, ahol a "komolyság" és a "vidámság" nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő fogalmak, és amelynek földjére csak játszva teheti be az ember a lábát... A tenisz nem egyszerűen sport, a tenisz művészet... Miben rejlik ennek a fehér sportágnak a különleges varázsa? A tenisz távolságtartó párviadallal, és ezzel a maga nemében egyedülálló. Ebben az értelemben, de más síkon a párbaj rokonszakmája azzal a különbséggel, hogy míg a párbajban oda lőnek, ahol az ellenfél áll, a teniszben lehetőleg oda, ahol az ellenfél nem áll. Ezenkívül, bár ennek csak a végeredményt illetően van jelentősége, a tenisz kifejezetten mozgékony párviadal. Mivel a teniszben nem az számít a legjobb lövésnek, amely az ellenfelet eltalája, hanem az, amelyik tőle lehetőleg a legmesszebb mellétalál, és az ellenfelet is ugyanez a szándék vezeti, amikor visszalő, ennek következtében a teniszben a futás a lényeg. Akinek megvan az a képessége, hogy megfelelő időben, megfelelő helyen mindig "labdaközelben" legyen, annak a teniszben a legütőképesebb ellenféllel szemben is nyert ügye van... Az effajta párbaj elengedhetetlen, feltételei a diplomácia, a koncentráció, a gyorsaság, az ökonómia, a precizitás, a képzelőerő, a humor, a nyugalom, az önuralom, az értelem. Mindegyikre szükség van és "játszva" fejleszthetők. És akinek hiányzik egyik vagy másik képessége, annak iparkodnia kell az utolsóval, vagyis az eszével pótolni azt..." A teniszezés dicsére Ez az, ami a szarkasztikus humorú, meggyőződéses humanista következetesen antimilitarista Erich Kästner szerint az emberiség - így a XX. század történelmének alapvető fogyatékossága, minden bajok forrása: a játék szeretete, a játékszabályok iránti tisztelet, a sportszerű viselkedés tragikus hiánya....
Erich Kästner (Drezda, 1899. február 23. – München, 1974. július 29.) német költő, író, forgatókönyvíró.
Az 1920-as években kibontakozó polgári humanizmus költője és írója, annak az új stílusiránynak a követője, amely felváltva az expresszionizmus világmegváltó extravaganciáját, az új tárgyilagosság (=Neue Sachlichkeit) képviselője. Hol rezignáltan, hol harcosan, de alapvetően mindig optimista moralistaként küzd az emberiség megjavításáért. Kissé talán méltatlanul is, de a világ elsősorban értékes, humoros gyermek- és ifjúsági regényeit ismeri, jelenleg a magyar irodalmi közvélekedésben is mint ifjúsági író szerepel.
Apja bőrkereskedő, anyja cselédlány, később fodrász volt. Drezdában született és tanult. Iskolaéveiből sok részlet visszaköszön A repülő osztály című könyvében. 1917-ben behívták katonának, és a nehéztüzérségnél szolgált. A kiképzés brutalitása maradandó hatást gyakorolt rá és antimilitaristává vált; szívgyengeségét is a katonaságnál elszenvedett durva bánásmódnak tulajdonította. Az első világháború végeztével kitüntetéssel érettségizett, és elnyerte Drezda város arany ösztöndíját.1919 őszétől Kästner Lipcsében tanult történelmet, filozófiát, germanisztikát és színháztudományokat. Tanulmányait újságírói és színikritikusi bevételeiből finanszírozta. A baloldali Neue Lepziger Zeitung szerkesztője volt. 1927-ben egy erotikus verse miatt elbocsátották a szerkesztőségből. Még ugyanebben az évben Berlinbe költözött, ahol Berthold Bürger álnéven kulturális cikkeket írt a Neue Leipziger Zeitungnak.Kästner berlini korszaka (1927-től a Weimari köztársaság 1933-ban bekövetkezett végéig) volt a legtermékenyebb. Rövid idő alatt Berlin egyik legfontosabb szellemi alakjává vált. Versei, glosszái, riportjai és recenziói különböző berlini sajtóorgánumokban jelentek meg. Külső munkatársként rendszeresen írt a Berliner Tageblatt és a Vossische Zeitung napilapnak, illetve a Die Weltbühne folyóiratnak. Az 1998-ban megjelent összes műveinek utószava szerint dokumentálhatóan 350 cikke jelent meg 1923 és 1933 között; a tényleges szám ennél nagyobb is lehet. Pontos adatot már csak azért sem lehet tudni, mivel Kästner lakása 1944 februárjában teljesen leégett.
Első verseskötete 1928-ban jelent meg, ezt 1933-ig további három követte.
1928 őszén jelent meg az Emil és a detektívek, Kästner első és máig egyik legismertebb gyermekkönyve.
A rendszert kritizáló kollégáival ellentétben Kästner nem emigrált a náci hatalomátvétel után. Kästnert többször elvitte a Gestapo, és kizárták az írószövetségből. Az 1933-as könyvégetés során (ezen ő maga is jelen volt) az ő művei is „a német szellemmel ellentétesnek” minősítve máglyára kerültek. A második világháború után Münchenbe költözött, ahol 1948-ig a Neue Zeitung rovatvezetője volt, és kiadta a Pinguin gyermek- és ifjúsági újságot. Ebben az időben fordult az irodalmi kabaré felé.
Anyja mellett két meghatározó nő volt az életében: Luiselotte Enderle, az UFA német filmgyár dramaturgja, aki 1935-től haláláig volt társa, valamint Friedl Siebert, aki 1949-től volt az író titkos szerelme, és akitől 1957 decemberében született Kästner egyetlen gyermeke, Thomas.
1974-ben, amikor megtudta, hogy nyelőcsőrákja van, elutasította a kórházi kezelést. Néhány hónappal később, 1974. július 29-én halt meg.