A fények rézsűt esnek [antikvár]

Kiadói borítójának szélein kis szakadások. Lapélei halványan foltosak.
A ​könyv Puszta Sándor, az elfeledett papköltő több mint négy évtized verseit összegyűjtő életműkiadása. Puszta Sándor a XX. század papköltő „triásza” Sík Sándor, Mécs László és Harsányi Lajos mögött háttérbe szorult – érdemtelenül. 1942-ben írta róla Móricz Zsigmond: „Puszta Sándor a legnagyobb rejtély volt előttem évekig. Ez a rejtély most megoldódott… mégiscsak költő lett. Idezüllik közénk… Ez a hang egészen az övé, tiszta és megdöbbentő. Ha elődöt keresek: Vörösmarty és Arany. A Dunántúl zengése és az Alföld áhítata. Örülök neki: Valaki jött.” S egy mai toll vallomása: „Meglepő, hogy költői egyéniségének hány arca van. Az első a forróvérű, robbanólelkű ősmagyar igric. Éget a hőfoka. Aztán a pap. Erről a bizánci mozaikképek jutnak eszembe – olyan ünnepélyesek, merevek, de mély szemükben szenvedélyes misztika ég. Nagy területet fog át poverellói természetlátása, emberi visszhangja, a Mindenség költészete. Nagyon tetszenek a Rapszódiák zengő csipkéi s a nemzeti kirobbanások „mondó tüzei”. Jellemző rá, hogy robosztus létére, néha filigrán tud lenni.” „Gazdag képzeletvilágú s eredeti költő. Újító és megőrző – jellegzetesen egyéni lírája az ,örök' és ,korszerű' szintézise.” Puszta Sándor értékes életművét a fiatal kutatóknak kell majd felmérniük. Ehhez segít hozzá ez a könyv is.