A gyetvai legény [antikvár]

KORTÁRSAIMHOZ Korunk viharában kemény harc az élet, harc közben tekintsünk népünkre, testvérek! A hajnalunk fényét rabolják zord napok, a füst takarja el így az áldozatot. Áldozatként égünk - égjünk el, nem bánjuk, új világ, dicső kor jövetelét várjuk. De mért ne szeretnénk a tarka szivárványt, sólyom repülését, tölgyek koronáját? Lányok dorombhangját, daloló mezőket, if)ak vigadását, kéklő hegytetőket, ég és föld hatalmát, kis falucskák csendjét, a távol fényeit miért ne szeretnénk? A szépségek röpkék, hamar tovatűnnek, a mámor órája csupán egyszer üthet; pillanat a percnek, báj a bájnak enged, szlovák völgyek hívnak, kortársaim, gyertek!