A mindenség rácsai közt [antikvár]

Részlet a könyvből: "Ne róla írj, az ismételhetetlen ünnep támolygó, fülledt mámoráról, mikor az élet kézbefog, s felröppent, mint pillangót, hogy tágranyílt szemedben szivárvánnyá törik magányod átka! A jeltelen napokról írj, melyek úgy bújnak meg agyad mélyén, mint gyomvert katonasírok temetők zugában! Nekik állíts emléket, múlhatatlant, a tudod is, hogy egybehordott csontjuk egy perc koporsóját sem töltené be! Ők alkották igazi életed. Megvédtek az egymás nyomába lépő évek gyilkos csatáiban, mikor vánszorgó lábad térdig borította a céltalanság bénító sara. Ó, hányszor álltál ronccsálőtt remények közt megrekedve, mikor csak az ösztön vonszolt tovább, sok névtelen napod! Közrendű hősök, semmibe se vettek, kik tömegével hulltok az idő mezőin el, üdv néktek! Szár kalászba trágyátok nélkül nem szökne soha! "