A Nap kék ruháján [antikvár]

Fedlapjai kissé kopottasak.
„Keményedik a pillanat" - írja BuSzabó Dezső egyik költeményében. S valóban, az immár hetedik kötetét publikáló költő versei oly benyomást keltenek, mintha elmélkedéseinek megkeményedett kristályai, lelkiállapotainak verssé artikulált pillanatai volnának. A korábbi verseiben már megszokott stílus, - a redukált mondatszerkesztés, a sűrítetten metaforikus képalkotás - érett, egyéni költői világot mutat. A látszólag mozdulatlan, homogén líra, a felszín alatt igencsak dinamikus, feszültségekkel teli, akár „a hallgatások összegyűlt puskapora". A rend nélküli világ, a mikro- és makroszférában egyaránt jelentkező lassú pusztulás témáját, a városi élet mindennapjaiból és a természet kincseiből vett, s gyakran kozmikus méretűvé növesztett képek jelenítik meg. Az élet végső kérdésein keresztül az írás értelméig mindenre nyughatatlanul kutatja a választ ez a kíméletlenül őszinte, olykor dacos, kétkedő, de mindvégig Istent kereső lírikus. A magányos költői attitűdöt azonban egyre gyakrabban oldják fel a gyermekkorba visszarévedő, a szülőket felidéző emlékezet képei is, s az alaphangulatát tekintve sötét, borongós tónusú lírában az élet apró szépségei sem maradnak rejtve a költő szeme előtt. Az egyre sűrűsödő sötét foltok között, itt-ott még megcsillan a fény a Nap kék ruháján. Néráth Mónika