A régi magyar költészet I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Tinódi Sebestyén életét még máig is nagy részében homály fedi. Szegény nemesi családból származott, a Dunántúl, Fejérmegye Tinód községéből, vagy pusztájáról, s valószinüleg 1510-1520 közt született. Valamelyik dunántúli iskolában megtanult írni, olvasni, tudott latinul, s mint ilyen, magát literatusnak, diáknak, azaz írástudónak nevezte és erre alapította életpályáját. Hihetőleg már 17-18 éves korában, tehát első ifjúságában, enyingi Török Bálint szolgálatába állott, kinek környezetében az akkori történeti nagy élet közepébe jutott, és kinek utóbb egyéb szolgálatai mellett, lantosa, udvari költője lett. Minden szolgálatában annál inkább kitűnt hűségével, mert az az egyik erkölcsi alapelve volt, hogy „aki urat szolgál, hívségét fogadja, vagy nyeri vagy veszti, de híven szolgálja" s így történt, hogy e szolgálatban balkezén, mint látszik, valamely török csetepatéban, jelentékenyen megsebesült. E miatti betegségében írta első, előttünk ismert művét, a Jázonról és Médeáról szóló énekét iskolai olvasmányaiból, Dombováron, s nem sokkal utána Szigetvárott Judit asszon históriáját hihetően 1540-ben, a Judit könyve apokrif irat alapján. Mindjárt ezután történt 1541-ben, hogy Szulejmán Buda elfoglalásakor Török Bálintot elfogatta s magával hurcolta Konstantinápolyba, ahol börtönben halt meg.