A szembenézés gyönyöre [antikvár]

Tűzriadó Rohanok, mint kinek a háta ég. Rohanok. Vajon ki tudja, hogy hova. Megállok majd, nekidőlök a világnak. Ha oltani nem tud, hát égjen az ostoba! Folyosó leszek Csodálkoznom kéne, hogy nem bírja a gyomrom? A huszadik század emésztetlenül vonul majd át rajtam - én nem leszek ház kifelé vigyorgó duplaüveg-ablakokkal, hol a szobák szőnyeg alatti csöndje pincékbe szivárog poros ládák, molyrágta zsákok közé; kulcslyukon át egymásra dőlt utcák vérszagát rángatja befelé a szél -én nem leszek ház, hol csupafal-szobákban mészfehér arccal, lassulva egyre, megíratlan szerelmek árnya leng, hol vitrinbe zárják a szemhéj alól sötétben csírázó őserdő-álmot. Folyosó leszek, felhőkbe vezető. Vándor ujját érzem: téglák közé fúrja. Kapaszkodó teste izzad, felfelé tör! Akit föld-robaj csillagok közé űz, rajtam szédüljön át, kapumon átvetem.